Erre az üzenetváltásra reagáltam, ill. az összes olvasott irogatásra az rcauto forumán!
Ide csak azért tettem fel mert szerintem az említett fórumról eltűnik!
Fally kritikán aluli viselkedése.
1. Nekiesett a rajtbírónak. Indok: nem jó helyen áll, nem látja a mechás. Miért? Mindenki látta csak Fally nem. A mechásnak nem a bírót kell nézni hanem a zászlót. Összesen annyi a dolga a rajt során, még ha nem is hallja a visszaszámlálást, hogy a ZÁSZLÓ leengedésére leteszi az autót és hátralép. A többi a versenyző dolga. (Más kérdés, hogy nem jutot el az agyáig, hogy a két első elődöntőben elment az erősítő � mint ahogy a nap folyamán többször � és SENKI nem HALLOTT semmit, mert nem volt mit.)
2. Monster középdöntő. A szombati előzetes megbeszélés ellenére 13 fősre alakította a rendezőség a monster középdöntőt. Fally nem volt képes felfogni, hogy 1. semmi köze hozzá, 2 nem lehet a sötétedés miatt időcsúszásba kerülni. Így addig hisztériázott, ameddig a több millós beruházást végző Nagy Sándor lemondott a nézők számára tartandó bemutató idő egy részéről, semmiféle ünnepélyességet nem sikerült igy adni sem a nézők és a versenyzők számára az ebédszünetnek. Az már csak hab a tortán, hogy mimimum 1 rcor-os nem méltóztatott bejelenteni, hogy nem indul az elődöntőn, így az elődöntők 11 fővel futottak le, teljesen feleslegesen elnyújtva az időt.
3. Monster középdöntő EFRA karácsonyfa. Szintén kék fejjel üvöltözött, hogy nem a szabályzatnak megfelelően van összeállítva a rajtrács. Aszerint volt. A Fally által - ehhez sem volt semmi köze - erőltetett rajtrács az eltérő időjárási viszonyok esetére érvényes. Egyébként a bejutók eredmény sorrendben foglalják el a rajtrácsot. Ezért hisztériázása miatt alkuvá silányult a hibás rajtrács kialakítása.
4. Truck döntő vége. Szintén minősíthetetlen stílusban ordítozva jelentette be, hogy óvni akar. Ennek normálisan is hangot lehet adni. Azonban tudni kell, az eseményre az időmérés lezárását követően azonnal hisztériásan reagált. Az időmérés lezárását követően még a legnagyobb jóindulattal is, csak a mért eredmények állnak rendelkezésre. A büntetések miatti eredmény módosítások nem tudnak visszamászni sem a számítógépbe, sem a nyomtatóba. A büntetéseket meg kell beszélni, azokat rögzíteni kell, ehelyett egy szinte tettlegességig fajuló, ordítozással kísért vitát provokált.
Mindezek természetesen a tökéletes szabályismeret és sportszerű viselkedés jegyében.
Kivéve ha róla van szó. A morál 0-ja, hogy a harcos szabályvédő úgy mászkált fel más futama alatt a versenyzői állványra, mintha nem is lenne erre vonatkozó tilalom, majd tenyérbemászó arccal közölte, hogy megkaptam a "büntimet" tudván hogy annak eredmény befolyásoló tényezője nincs.
Na ennyi.
Helyes a megfogalmazott leírás. Már vártam, hogy valaki szóvá tegye a fent említett úr viselkedését működését.
Szeretném javasolni, hogy 2008 évben nevezett sporttárs az új szakbizottságban semmilyen jellegű funkcióhoz ne jusson.
Etikátlan magatartás, arrogancia, dilettantizmus, háttérben történő folyamatos szervezkedés a nyugalom és béke megzavarásának érdekében. Mentségére szolgálhat, hogy utóbbit cezaromániája vezérli.
Úgy vélem, hogy 2007 ben káros tevékenységével bomlasztó és nem igazán építő tevékenységet folytatott.
Kérem a klubok vezetőit, gondolják át, hogy való-e ilyen mentalítású ember a szakbizottságba, továbbá végezhet-e versenybírói tevékenységet.
Thomas
Sziasztok irigyek.
Ti jól egymásra találtatok, azért! Két vén g..i egymás f...át szopkodja, miközben szavakban erősíti egymást arról,hogy a
te nyelved játéka nekem a legjobb! Dobáljátok az átkot egy Fally nevü emberre és az RCOR-re azért mert többet tett itt
mindenki kellemes és becsületes szórakoztatásáért mint Ti és a sleppetek! Nektek is volt lehetőségetek arra,hogy bizonyítsatok.
Sikerült?? Sikerült!! Szerintem sikerült! K..a volt a saját pályátok amin a magyarbajnokit lebonyolítottátok illetve lezajlott!
Nem éppen a szabályzatban leírtaknak megfelelő méretű (értsd pl. szélesség) vagy állagú volt a pálya. Pályakarbantartás helyett
arogánsan vissza kérdeztél mit csinálj a pályáddal mint szervezŐ! Nem az a baj, hogy nem tudod hanem az a baj ha más pályáján
(RCOR) panaszkodsz ugyan arra! Vagy más: Debrecen. Hihetetlen szinvonalú pálya! Remek körülmények, ideális talaj, frenetikus
pályaív! De a lebonyolítás, siralmas! Gratulálhattok magatoknak, hogy a tulaj beletolt rengeteg lét Ti meg elkurtátok! A hibákra
mindenki jobban emlékszik!
Te mint pályabíró ritkán voltál szemlélője a versenyeknek ezért nem tehetjük szóva az
álltalad nem látott számtalan hibát, emelvényre járkálást! Pedig a Fally nevü emberen kívül más is járt ám odafent! Csak hát
Fallyt nem szeretjük! Nem szeretjük, mert A Fally nevü ember felkészült! Tudja a szabályt fejből, olyan szabályt is amiről te
nem is tudsz mert nem maradt meg benned mert nem érdekel! Az előző mondat vonatkozik a másik vén g..ire is ám! Hallomásból
itélkezel, gyűlöletből irogatsz mert te nem lehetsz soha mások által is elismert! Idézek írásodból: Etikátlan magatartás.
Nem tűri a szabálytalanságot, szóvá is teszi, a mások előnybe hozása felháborítja. Újra idézlek: arrogancia. Olyan emberekkel
szemben kell az igazát megvédenie, akik köztudottan utálják! Szerintem más is ordítva állna ki az igaza mellett!
Megint idézlek: dilettantizmus. A szó jelentése: valamely tudománynak a kellő hozzáértés vagy tehetség nélküli felszínes,
felületes művelése. Nem tudom mire gondolhattál, hiszen ismeri a szabályzat minden pontját, több sikeres versenyt lebonyolított
társaival együtt! Á, meg van! Szarul vezet! Igaz, de lehet mindenki annyira profi mint te? És megint idézlek: háttérben történő
folyamatos szervezkedés a nyugalom és béke megzavarásának érdekében. Szerintem én is fosnék a helyedben, hogy kitúrnak a
szarosfazék mellől! Nem maradna értelme az életednek! Szó szerint, mert ugye modell autó vezetésben vannak jobbak. Pedig
a technika meg van, mert a lét arra nem sajnálod! Bár csalással Debrecenben majdnem sikerűlt kicsivel elöbb végezni
tudod döntő, startnál, hamarabb a mezőny után, többed magaddal, szabályzat nem megfelelő ismerete illetve félre értelmezése!
De maradjunk az élet értelménél! Mindenféle személyeskedés nélkül valjon tudhatod-e a rántotthús evésének feelingjét?
Szerintem fingod sincs milyen lehet tarjából készült rántotthússal jóllakni!! Oly régen lehetett, hogy már nem is emlékezhetsz!
Nem bántásdiból írtam csak elgondolkodtam, hogy azok a modellezők akik kimentek versenyezni a GRINCS PARLAG CSELLENDZSRE
miért számítottak igényes pályára és igényesen szervezett versenyre?! Hiszen magadra, párodra, barátaidra nézve sincs
igényed igényesnek lenni! Összefoglalva modellboltod van de lassan már hong norja nem lesz senkinek, kiutáltad a vevőket a
boltodból. Kaja, nincs olyan folyékony táplálék ami jó lehet! Szex, háááát fogas kérdés....!! Marad a szarturmix, vigyázz
mindíg nézz a hátad mögé! Ez a fórum megmarad nektek, tudod szopkodni! Áttérnék a másik g..ire, hamár e titulust választottam
az elején. Mondták már neked, hogy időmérésben nem vagy a helyzet magaslatán? Kíváncsiskodni igyekszem elmenni a legtöbb versenyre,
nézem a technikát kis kocka kütyü a tied szedett-vetett szigetelő szalaggal betekert, két egymásutáni versenyre nem elegendő,
emiatt némi csúszás és persze arogáns flegma beszólás idézem a hallottakat nee viiid mééég eeel!!! A másik srácé hibátlan!
Az eredmények kirakása papíron a falra, juuuj hibáztam valami fehér utazásra alkalmas eszközre mindíg késve 5-15 perc csúszással
került fel. Ha jól láttam, ment a versenyző megkérdezni hol végzett, mikor lesz kinnt a következő futam, és még rengeteg kérdés
elhangzott, a válasz arogáns és flegma volt! De nektek lehet így viselkedni, mert ti aztán tudtok. Ha netalán isten ments
valaki sérelmez valamit,számíthat bosszútokra ezen a fórumon(RCAUTO) A Zoli az jól nyomja, nincs késlekedés várakozás!
Úgy vélem, hogy 2007 ben káros tevékenységével bomlasztó és nem igazán építő tevékenységet folytatott. Jéé, ez is te vagy!
Idézek: Kérem a klubok vezetőit, gondolják át, hogy való-e ilyen mentalítású ember a szakbizottságba, továbbá
végezhet-e versenybírói tevékenységet. Persze a szeretett Fally nevü emberről van szó ám! Én is kérem a vezetőket gondolják át,
kell-e a szabályzat pontos ismerete illetve kell-e olyan versenybíró aki kint van a pályán, figyel, észreveszi a szabálytalanságot,
büntetést oszt ha kell vagy csak kiállít maga helyett valakit ha Ő éppen a versenyére készül! Kell e olyan ember a szakbizottságba
aki bár arogánsan de kiállva a szabályok mellett képviseli minden versenyző érdekeit azon személyekkel szemben akik a szabályokat
csak akkor használják ha azok mellettük szólnak?
Újabb idézet: Szeretném javasolni, hogy 2008 évben nevezett sporttárs az új szakbizottságban semmilyen jellegű funkcióhoz ne jusson.
Én is támogatom! Nem érdemlitek meg! Mint ahogy a szabályokat sem! A szabályokat tisztelni kell, még akkor is ha nem mindíg nekünk
kedvez! A szabály azért van, hogy keretet adjon és irányt mutasson a tökéletes megvalósításhoz. Jelen esetben olyan verseny
tisztességes lebonyolításához mint amilyen versenyeket az RCOR szervezett!!
Nem is kell szerintem ide semmi, se szabály se semmi. Vissza a Káposztási bmx pályára vagy az M0 most épülő részére a dünékre,
esetleg a szemétégető rákpalotán! Király lesz! Ha talán t. szervez valami versenyszerüt, RCOR mennyetek játszani, kanyarokat levágva,
emelvényről ordítva, szabályokat nem ismerve élvezni a csapatást! Ez nekem is tetszik, talán elindulok jövőre. Szabályok
nem betartása, ez kell nekem!
Még komolyabbra fordítva a szót,régota figyelem az RCAUTO fórumát és az a tapasztalatom, hogy nevezett esze átszerkeszti,
kitörölgeti a számára fájó megnyilvánulásokat! Ezért úgy döntöttem még három másik hasonló témájú forumra is felteszem eme
eszme futtatásom utalva linkkel mire is reagáltam!
Rúzsa Sándor
|