Egyesületünk 2008-ban is megrendezi kupasorozatát, melyet idén a Modell & Hobby közreműködésével és támogatásával teszünk. Most azonban a szokásosnál értékesebb nyereményekkel távozhatnak a szerencsések. Igen, a szerencsések! A megszokottól eltérő módon a 2008-as kupasorozatban a legprofibb versenyzők ugyanolyan eséllyel indulnak a fődíjakért, mint azok, akik még alig, vagy egyáltalán nem versenyeztek. Ezzel szeretnénk motiválni és elősegíteni a kezdő versenyzőket, hogy próbálják ki tudásukat verseny körülmények között is!
A Modell & Hobby - RCOR Kupa 2008 tervezett futamai
1. futam - 2008. április 13.
2. futam - 2008. május 25.
3. futam - 2008. június 8.
4. futam - 2008. augusztus 10.
5. futam - 2008. szeptember 21.
Feltételek, szabályzat
A versenysorozat végén a Modell & Hobby által felajánlott nyereményeket azok között sorsoljuk ki, akik az 5 fordulóból legalább 4-en részt vettek. A nyertesek mindhárom meghirdetett kategóriában (monster, truggy, buggy) egy-egy modell autót nyerhetnek! A versenyek a Magyar Modellező Szövetség által elfogadott versenyszabályzat alapján kerülnek lebonyolításra, de pár feltételben engedményt teszünk, hogy a kezdő versenyzők is részt vehessenek a versenyeken. Ezek előzetesen a következők (melyek az első versenyig még bővülhetnek):
- Nem kötelező EFRA rezó használata
- Nincs motor méret megkötés
Minden verseny végén a kategóriák első 3 helyezettjei érmet kapnak, az 5. futam végén pedig kihírdetjük a Modell & Hobby - RCOR Kupa 2008 bajnokait, melyeket kupákkal jutalmazunk.
Nevezés
Nevezni kizárólag az RC Off-Road Autómodellező Egyesület honlapján (hamarosan a
versenyek menüpontban) a feltüntetett időszakban, illetve a verseny napjain lehetséges a szabályzatban foglalt időpontig. A nevezési díj 3.800 Ft (internetes nevezés esetén), személyi jeladóval 500 Ft kedvezmény, az RC Off-Road Autómodellező Egyesület tagjainak 3.000 Ft, a helyszínen 4.000 Ft. A versenyen való részvételhez MMSZ tagsági igazolvány szükséges. Aki nem rendelkezik vele, annak további információk ezen a linken:
http://www.rcoffroad.hu/tagsag.php
Bármilyen kérdéssel kapcsolatban ezen topik soraiban kaphattok válaszokat!