Üdv!
Természetesen nem tudok mindenben egyetérteni, a lenti véleményekkel, de ez így van rendjén. Én az az ember vagyok, akinek erős az igazság érzete, de nem akarom azt másra rá erőszakolni, vagy másik irányba indulni, és megsértődni.
A versenyző egy külön állatfaj. Keresi a kihívást és az adrenalint. Ebből adódóan, kicsit mindig tovább megy és van hogy csökken a realitása, nevén nevezve a sportszerűsége. A lenti példák és probléma felvetések, megoldása, nagy százalékban nem a verseny bírón múlott. Az a helyzet, hogy bennünk versenyzőkben kellene lenni egy kis bírónak, aki befenyít belülről minket, és pl. bevárjuk a másikat, elnézést kérünk stb. ... Tudja azt a pilóta, ha miatta borul meg egy másik versenyző, csak hát nagyon csábító a pozícióban való előre lépés is. Szeretnélek meg kérni titeket versenyző társaimat és magamat, hogy erősítsük ezt a belső bírát, és ne arra építsünk, hogy nem vette észre a bíró húzok tovább. Tudjátok, sánta rókát ....
Máté videóját látva Vasárnap Perez (F1) is be durvított. Azzal a különbséggel, hogy ő nem állt dobogóra. Viszont azt mindenki látta, hogy míg a többiek klasszikus versenyt nyomnak, ő erőből akarja megoldani a futamot. (Nézőként tetszett.)
Egy másik momentum, hogy azonnal ordítson az emelvényen a pilóta ha valahol a pálya közepén fetreng az autója. Ezzel nekem is bajom szokott lenni, mert hirtelen nem tudom, hogy nevezzem a helyet. Ezért kérem a rendezőket, hogy a pálya nyomvonaláról készítsenek egy kis rajzot, és arra írják fel az egyes szakaszok nevét, könnyen megjegyezhető névvel el keresztelve.
A pálya bírónak, határozzunk meg egy arra megfelelő helyet, ahonnan a legoptimálisabban látja a pályát. Műszaki probléma, a mai technikák mellett nem lehet. Pl. nálunk, az emelvényen ki lesz alakítva a bírónak egy hely. Viszünk fel monitor kábelt, és 230V-ot ha kell monitort is biztosítunk. A mikrofon ma már rádiós mindenhol, szóval az sem lehet gond. Elvégre azért jön a versenybíró, hogy le vezényelje a futamokat.
A Gödi csapatnak, a munkáját köszönöm, és minden nemű a pályába fektetett energiáját. Sokra tartom azt a csapatot, aki bevállal egy ilyen munkát. A pályával kapcsolatban egyetlen, de egy nagyon rossz pontot emelnék ki. Még hozzá a 3-as fekvőrendőrt. Erre a szakaszra kellene egy tartós jó megoldás. Akár egy 30cm magas osb-s asztal, vagy térkő, műpadló. Nem mondom azt, hogy nem lehetett rajta át jutni, de ez az akadály inkább Crawler-t kívánt, mint SCT-t. A baj az volt vele, ha én pl. egyesével vettem, mert biztosra akartam menni, de valaki valahogy meg ugorta mögülem vagy előttem egybe, és nem sikerült az érkezés, akkor én is szívtam. Ez pedig szerencse dolga volt, amire nincs setup, vagy rutin. A fentieket építő jelleggel írtam le, persze megint én, mindenki más kerülgette csak ezt a problémát. De sebaj talán így megoldódik és élvezetesebbé válik a pálya nyomvonala.
Ebben a verseny sorozatban kezdtem versenyezni, még 4 évvel ezelőtt, és ez nem volt véletlen. Ez idő alatt rengeteg baráttal lettem gazdagabb, amit nagy részt a sorozatnak köszönhetek. Jó lenne ha a pályán, is annyira oda figyelnénk egymásra, mint a pályán kívül.
_________________ Team Durango DNX408 Norbi mod
Team Durango DEX408
Novarossi Bonito,HobbyWing
Sanwa MT4
Savox 1268,1267
VP-PRO Blade
|